Szűkítés


Minden Címke 726

Az Önök kérték-től a közszolgálati protokoll szakig: interjú Bényi Ildikóval

    • fokep

Bényi Ildikó magyar műsorvezető és bemondó 1993 óta a közmédia és a közélet meghatározó alakja, önkéntes véradó és elsősegélynyújtó, és már közszolgálati protokoll szaktanácsadó is, hiszen sikeresen elvégezte a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Közszolgálati protokoll szakirányú továbbképzési szakát. A szakhoz kötődő élményeiről, munkásságáról és élettapasztalatiról kérdeztük az Önök kérték műsorvezetőjét, aki örömmel válaszolt kérdéseinkre.

Miért éppen a tévés pályát választotta?

Bényi Ildikó: Már gyerekként vonzott ez a szakma. Éppen ezért nagyon tudatosan készültem erre a pályára; mindent ennek rendeltem alá: ezért mentem magyar szakra, és ezért kezdtem el rádiózni annak idején. Valaki egyszer azt mondta, hogy az igazi tévés rádiósként kezd, hogy megtanulja a szakma alapjait: először csak a hangjával dolgozik, de közben sok műfajban kipróbálhatja magát, és utána a képernyőre kerüléssel nő a tét.

Mit tart a legnagyobb sikerének? Mi tette a legboldogabbá?

B.I.: Mindig azt a munkát szeretem, amit éppen csinálok. Úgy állok hozzá, mint egy színész: abban a szerepben próbálok meg kiteljesedni, amelyik megtalál. Ha úgy érzem, hogy nincs elég kihívás az életemben, akkor keresek magamnak valamit, amivel megteremtem a sikerélményt, mert anélkül egyáltalán nem tudok élni. Valami visszacsatolásra szükségem van, amit ha kell, kiharcolok magamnak. Ki kell provokálnom, hiszen az én munkámban részben ebből élünk.

Mi motiválta, hogy elvégezze Nemzeti Közszolgálati Egyetem közszolgálati protokoll képzését?

B.I.: A lányom tavaly májusban érettségizett, emiatt év elején az interneten keresgéltem, hogy milyen irányban tanulhatna tovább. Tudtam, hogy a rendezvények nagyon közel állnak hozzá, gondolkodott is a protokollon, így. ebben az irányban keresgéltem. Ráakadtam egy-két protokollos képzésre; köztük találtam meg a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet. Már az rögtön szimpatikus volt benne, hogy közszolgálati. Ekkor találtam rá erre a szakirányra, de rövid úton rájöttem, hogy ez nem a lányomnak való, hiszen posztgraduális képzés, tehát feltételez már egy előképzettséget, diplomát. Nekem viszont nagyon megtetszett. Időről időre feltör bennem a vágy, hogy tanuljak. Bár most már megálljt fogok parancsolni ennek a vágynak, mert mindennek van határa, de akkor annyira megörültem neki, hogy nem volt kérdés: belevágok. Zöld utat kaptam a munkahelyemen, tanulmányi szerződést kötöttünk. Szóval így jött ez a képzés, ami két féléves volt.

Milyen érzés volt újra hallgatóként egyetemen tanulni?

B.I.: Munka és család mellett nem volt egyszerű. Én véresen komolyan veszek mindent, és elképesztően maximalista vagyok. Ahogy jöttek az első ötösök, vérszemet kaptam és eltökéltem, hogy nekem mindenből ötös kell. Jó dolog, ha az ember kitűz maga elé valamilyen célt, mert akkor abba az irányba halad, hogy elérje. Havonta három napot töltöttünk az egyetemen, voltak beadandó feladataink és sok vizsgánk is, írásbeli és szóbeli egyaránt. Azt kell mondanom, hogy a vizsgáink nagyon kemények voltak. Legalábbis én így éltem meg, de a többieken is ezt láttam, mert akik felnőtt fejjel idejöttek, nemcsak saját maguk és a családjuk, hanem a tanáraik előtt is szerettek volna értéket letenni az asztalra. Nem akarod saját magad kellemetlen helyzetbe hozni, felkészületlenül elmenni egy vizsgára. Elképesztő módon túltanultam magam egy-egy vizsgára, de nem bántam meg, mert én csak így tudok felkészülni: olyan nincs, hogy csak hármasra tanulok meg valamit, vagy a megúszásra hajtok, hiszen önálló döntés volt, hogy elvégezzem ezt a képzést. Én találtam ki, én akartam, én mentem utána, tehát magamnak kellett megfelelni, senki másnak. Nem mondom, hogy egyszerű volt, de akit ez érdekel, annak érdemes belevágnia. A II. félév jóval keményebb volt, és persze volt egy komoly záróvizsga is, bizottság előtt: négy tételsorból két tételt kellett kihúzni. Persze meg voltunk ijedve, mint a kis diákok, de ez szerintem teljesen természetes. Hatalmas sikerélmény volt minden egyes vizsga.

Mi a véleménye az Ön által elvégezett szakról, a tárgyaikról és az azt tanító oktatókról?

B.I.: Nagyon jó életünk volt a NKE-n. Volt egy képzési referensünk, aki kiválóan végezte a háttérmunkát, és minden szükséges információt eljuttatott hozzánk. Ez nagyon fontos, hiszen az egyetem és a hallgatók között nincs közvetlen kapcsolat, csak a képzési referens. Nagyon sok múlik a képzési referens személyén: hogy mennyire közvetlen, informatív, segítőkész.

Voltak rendkívül emlékezetes vagy éppen egy kicsit nehezebb óráim, amiket én is nehezen gyűrtem le, de például a megjelenés- és viselkedéskultúrát, a rendezvényszervezést imádtam. A gyakorlati részeket szeretem a legjobban: amikor nem annyira az elmélet dominált, hanem gyakorlatban próbáljuk megtanulni egy-egy rendezvényen keresztül, hogy a zászlót hova kell tenni, hogy rendezek be egy termet, vagy hogy hol állhat a sajtó. Mi valóban átvettük a legfontosabb rendezvénytípusoknál, hogy hogyan néz ki ez a való életben. Ugyan ezerszer levezettem már én is, de nem ilyen tudatosan, hogy hol ülnek az emberek, asztal előtt, mellett, a zászlósorrendet, a pulpitus elhelyezkedését, hogy hol legyenek a kamerák, mi a műsorvezető szerepe, mi a sorrend. Tényleg átvettük a rendezvények vázát. Ami nekem azért jó, mert ad egyfajta biztos tudást, tehát rendszerezi azt, amit már a gyakorlatban csináltam, így adva magabiztosságot az embernek.

Voltak remek előadóink, akiknek nagyon hálás vagyok. Rajtuk azt éreztük, hogy tudást szeretnének adni. Nagyon sok gyakorlati tudást kaptunk, ami ennél a szakmánál nélkülözhetetlen: eljártunk minisztériumokba, kimentünk terepre, eseményekre. Mind nagyon jó volt. Rengeteg lehetőségünk volt beszélgetni a tanárokkal. Felnőttek esetében már nincs meg annyira a hagyományos tanár-diák kapcsolat. Volt egy órám, amelyen három nagy közéleti személy elemző könyvét kellett átvennünk, ami nem volt könnyű feladat, de hasznos volt, mert másfajta szemléletet adott. A protokoll nemcsak annyiból áll, amit az ember először feltételez, hanem világlátás is egyben. Az oktatók szerettek volna adni másfajta tudást is, nemcsak a szigorúan vett protokollt. Tárgyalástechnikát például szívesen tanultam volna még, mert nagyon érdekes volt. Bárdi tanár úrral sokat beszéltünk erről, de sajnos nem tudtunk jobban elmélyülni benne. Engem kommunikációs szempontból elképesztően érdekel. Az órán sok ötletet kaptunk, hogy milyen, a témához kapcsolódó filmeket nézzünk meg. Azóta más szemmel nézem a „Hazudj, ha tudsz” című sorozatot is. Horváth Attilát sem szabad kihagyni! Rá gyakorlatilag osztályfőnökként tekintett a csoport, mert sajnálatos módon Back tanár urat elveszítettük. Ő sajnos elhunyt, és ez nagyon nagy veszteség volt: az a tudás és az az emberiesség, ahogy Back tanár úr hozzáállt mindenhez, hogy az utolsó pillanatig tanított: csak fejet lehet hajtani a tudása és emberi nagysága előtt.  De nagy szeretettel emlékszem dr. Bába Ivánra és Laczkó Ritára is, sokat lehetett tanulni tőlük.

A mindennapi munkavégzése során hogyan hasznosíthatja a megszerzett tudást?

B.I.: Rengeteg rendezvényen dolgozom a televízió mellett, tehát már volt rálátásom a különböző protokolláris eseményekre. Természetes, hogy az ember ennyi idősen valamelyest már ért ezekhez a dolgokhoz, de nem volt rendszerezett a tudásom. Azért jó egy ilyen képzés, mert rendet csinál a fejedben: a helyére kerülnek a dolgok és onnantól kezdve azt vettem észre, hogy határozottabban tud az ember kiállni egy rendezvényen és képviselni bizonyos értékeket, mert tudja, hogy ezt így kell csinálni. Most már vissza is kell magam fogni kicsit, amikor egy-egy rendezvényen vagyok: emlékeztetem kell magam, hogy nem én vagyok a rendezvényszervező. Valaki viccesen megjegyezte a családomból, hogy eddig is nagyítóval néztem mindent, de most a nagyító még nagyobb lett, tehát még hamarabb és még könnyebben észreveszem, hogy mit kellene esetleg másképp vagy jobban csinálni, de meg kell húzni egy határt. Nagyon örülök, hogy elvégeztem a közszolgálati protokoll szakirányú továbbképzési szakot.

Ön szerint milyen képesség szükséges ahhoz, hogy valaki jó legyen ebben a szakmában?

B.I.: Elképesztő rugalmasságra manapság az élet minden területén szükség van. Az, hogy változás van az életedben, annyira természetes, ahogy régen elképezhetetlen volt. Arra gondolok, hogy nemcsak az életeden, hanem a munkádon belül is nap mint nap elképesztően sok változás történik, amelyeket tudni kell nem kétségbeeséssel fogadni,  hanem arra kell koncentrálni, hogyan jöhetsz ki jól abból a helyzetből: meg kell látni benne a jót, ami a te javadat szolgálja. Rugalmasnak kell lenni, be kell tudni új embereket, új lehetőségeket és minden munkában megtalálni az örömödet, mert amilyen lehetőséget kapsz, abban kell megteremteni azt, amitől te jól érzed magad. Változtatni kell az ember saját nézőpontján.

Mit tanácsol azon olvasóinknak, akik érdeklődnek a tévés szakma iránt?

B.I.: Mindenkinek más az útja. Nekem a rádión keresztül vezetett a tévéhez, másnak mondjuk az írott sajtón keresztül, de szent meggyőződésem, hogy ha valaki valamit el akar érni, akkor úgy is tesz érte és el fogja érni. Lehet, hogy kanyarokkal, és nem nyíl egyenesen, de ez nem is biztos, hogy baj, mert ad egyfajta magabiztosságot az embernek, ha nem rögtön a fő székbe ül. 

A munkáján kívül, a szabadidejében mivel foglalkozik?

B.I.: Az igazat megvallva különösebb hobbim nincs, én csak otthon szeretek lenni: otthon kertészkedni, füvet nyírni, takarítgatni, főzni, beszélgetni, amikor időm van, hazamenni édesapámhoz, aki sajnos már egyedül él. Minél több időt szeretnék együtt tölteni a családommal, amikor tehetem. Én ki tudok így teljesedni; megnyugtat az otthonlét. Időnként kampányszerűen sportolok, valamint önkéntes elsősegélynyújtó és véradás-szervező vagyok az MTVA székházban. A soron következő véradás októberben lesz, évente két alkalommal rendezzük meg, ez most a 18. Nagyon szép számmal jönnek a kollégák, 90-100 fő szokott vért adni az egész napos rendezvényen. A társadalmi felelősségvállalás jegyében azt gondolom, mindenkinek hozzá kellene tennie valamit az élethez. Az önkéntes elsősegélynyújtás a Vöröskereszthez kapcsolódik: sokat dolgoztam, dolgozom velük, adta magát a lehetőség. Minden évben elvégezzük a frissítő tanfolyamot az MTVA-ban. Van itt egy kialakított kis csapat és egy elsősegély szoba is, hogy ha bárkinek szüksége lenne rá, tudjuk használni és kollégákat is mozgósítani. Az a baj az egyszeri elsősegély tanfolyammal, hogy, önmagában kevés, muszáj minimum évente egyszer ismétlő tanfolyamot elvégezni. Ami a műsorokat illeti, az Önök kérték idén 20 éves, akárcsak a lányom, akivel akkor voltam várandós, amikor lehetőséget kaptam ennek a műsornak a vezetésére. Szerencsére nagyon sok levelet kapunk, a műsort szó szerint a nézők éltetik, Nagyon sokféle műfajt kipróbálhattam: a lottósorsolástól kezdve a gazdasági híradón át az operagála műsorokig. Külsős rendezvényekre is szoktam járni, így a Reformáció 500 nagykövete is vagyok. Gundel Takács Gáborral mi fogjuk vezetni október 31-én az egész napos gálaműsort az Arénában.


Szöveg: Fecser Zsuzsanna

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on