Szűkítés


Kiválasztott Címke

Európai Tükör

Minden Címke 535


Jelenleg 1 bejegyzés található Európai Tükör cimkével

Az NKE-n indul újra az Európai Tükör

    • fokep
    •  dsc9055 2
    •  dsc9060 2
    •  dsc9085 2
    •  dsc9091 2
  • Előző
  • Következő

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem javára mondott le a Külgazdasági és Külügyminisztérium az Európai Tükör folyóirat alapítói és kiadói jogairól, így az NKE kiadásában valósul meg a lap  újraindítása. A folyóirat szerkesztőbizottságának ünnepélyes alakuló ülésére 2017. október 18-án a Ludovika Főépület Hunyadi- termében került sor. Az Európai Tükör főszerkesztője Dr. Kecsmár Krisztián, a szerkesztőbizottságának elnöke Dr. habil Koller Boglárka, a felelős szerkesztő pedig Dr. Pásztor Szabolcs lett. Az eseményen a szerkesztőbizottságban helyet foglaló állami és egyetemi vezetők tanácskoztak az Európa Tükör folyóirat újraindításának részleteiről.

A rendezvényt megnyitó ünnepi beszédében Prof. Dr. Patyi András kiemelte, egy nagy múltú tudományos és szakmai folyóirat újraindítását tűzték ki célul a hiányosság pótlásáért, mely hasznos és kiemelkedő tett. Az NKE rektora köszönetét fejezte ki az Európa ügyével foglalkozó szerkesztőbizottság tagjai felé, hogy mind elfogadták a felkérést és részt vesznek a folyóirat élettel való megtöltésének nehéz, de magasztos feladatában, amellyel hitüket fejezik ki mind a folyóirat, mind pedig az európai együttműködés ügyében. Patyi András hozzátette, hogy a lapnak tükörré kell válnia: ha belenézünk, magunkat kell látnunk benne, hogy Európa integrációjának éles valóságát mutassák be, továbbá kihangsúlyozta a Nemzetközi és Európai Tanulmányok Karnak a laphoz fűződő, Európával való foglalkozáshoz elválaszthatatlanul kapcsolódó munkavégzését.

Az alakuló ülésen az NKE rektora aláírta az Európa Tükör alapító okiratát, majd átadta a lap főszerkesztőjének, Dr. Kecsmár Krisztiánnak, az Igazságügyi Minisztérium európai uniós és nemzetközi igazságügyi együttműködésért felelős államtitkárának, aki beszédében az elmúlt fél év eseményeit idézte fel, melyek a lap előkészítéséhez kapcsolódtak.

Dr. habil Koller Boglárka az NKE-n túlmutató, óriási és felelősségteljes eseménynek nevezte az Európai Tükör folyóirat újraindítását, hiszen annak középpontjában az európai tanulmányok állnak, amelyeket összességükben vizsgálva jelenleg nincs egy közös kutatóközpontja vagy saját lapja. A szerkesztőbizottság elnöke kiemelte, hogy olyan állami vezetők és vezető egyetemi oktatók kaptak helyet a szerkesztőbizottságban, akiknek a kutatása szorosan kötődik az európai tanulmányokhoz. A NETK dékánja kihangsúlyozta annak a fontosságát is, hogy hűek maradjanak a lap előéletének megfelelő színvonalhoz.

Dr. Pásztor Szabolcs a lap felelős szerkesztőjeként ismertette, hogy terveik szerint a folyóirat évente hat alkalommal fog megjelenni nyomtatásban és online formátumban is, 100-120 oldalas lapterjedelemben, magyar nyelven, esetenként idegen nyelvű (angol, német, francia vagy spanyol) külön tematikus számokkal kiegészítve. Az NKE adjunktusa kiemelte, hogy a tudományos lap szilárdan épít a szerkesztőbizottsági tagokra, akik a lap népszerűsítése mellett szerzőként tanulmányokat is publikálnak benne, valamint a felkért szerzők műveinek lektorálását is végzik, meghatározó tudományos alapként.

A szerkesztőbizottság tagjai: Prof. Dr. Arató Krisztina, Dr. Balogh Csaba, Dr. Baranyai Gábor, Dr. habil. Christian Schweiger, Dr. Csehi Zoltán, Dr. Fehér Miklós Zoltán, Dr. Fóris György, Prof. Dr. Gazdag Ferenc, Dr. Győri Enikő, Prof. Dr. Halmai Péter, Dr. Hegyaljai Mátyás, Dr. habil. Jobbágy Zoltán, Dr. Kaló József, Mag. Dr. Karin Liebhart, Dr. Kecsmár Krisztián, Dr. habil. Koller Boglárka, Dr. PhDr. Ladislav Cabada, Prof. Dr. Martonyi János, Dr. Navracsics Tibor, Doc. PhDr. Olga Gyárfásova, Prof. Dr. Palánkai Tibor, Prof. Dr. Pap András László, Prof. Dr. Papp Tekla, Dr. Pásztor Szabolcs, Dr. Simonné Dr. habil. Gombos Katalin, Dr. habil. Somssich Réka, Dr. Szecskay András, Dr. Takács Szabolcs és Dr. Zupkó Gábor

E témáról bővebben a Bonum Publicum egyetemi lap novemberi számában olvashatnak.

Szöveg: Fecser Zsuzsanna

Fotó: Szilágyi Dénes

Megosztás a Facebook-on